Zsófia
16 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Részben már megállapodott az üzemi tanáccsal a Suzuki

2019.02.20. 15:10

Fordulóponthoz értek a tavaly december óta tartó tárgyalások az esztergomi Suzuki és a munkavállalókat képviselő üzemi tanács között - írja szerdai közleményében a vállalat. Eszerint a Suzuki vezetésének és az üzemi tanácsnak is az a célja, hogy akár már februárban megállapodjanak.

A tárgyalófelek örömmel jelentik be, hogy a négy javaslatból már több pontban egyezségre jutottak.

"A Magyar Suzuki vezetése a mai napon is tárgyalt az Üzemi Tanáccsal, hogy a dolgozók érdekeit szem előtt tartva mielőbb közös álláspontra jussanak a felek, és így továbbra is biztosított maradjon a több mint 140 országból érkező megrendelések zavartalan kiszolgálása." - írják. 

A tárgyalás alapja az üzemi tanács által benyújtott javaslat, amely a bérfejlesztésre és a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló béren kívüli juttatások bővítésére vonatkozik. 

Amiben már most megállapodás született: az éves bónusz, valamint a béren kívüli juttatások megemelt összege. 

A 2019. évi béremelésekre vonatkozóan még folynak az egyeztetések. Az emelkedés mértékéről szóló végleges megállapodás február végével bezárólag – azaz napokon belül – várhatóan megszületik.

A Suzuki-gyárat sok kritika érte az elmúlt időben, amiért korlátozni látszik a dolgozók szakszervezetbe szerveződését. A gyárban a Vasas alapított alapszervezetet, ám a cég vezetése a szakszervezet titkárának megválasztott dolgozót még azelőtt azonnali hatállyal elbocsátotta, hogy a szakszervezet megalakulását hivatalosan bejelentették volna. Emiatt a Vasas jogi lépéseket tesz majd. A Suzuki már akkor is azt nyilatkozta, hogy a cég szerint az üzemi tanács a megfelelő fórum a munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez. 

Korábban ezzel kapcsolatban megkérdeztük a Suzukit, hogy fenntartják-e, hogy a munkavállalók és a munkáltató közti egyeztetéshez az üzemi tanács a megfelelő fórum, ha igen, ezt mivel indokolják, és hogy ezt azt jelenti-e, hogy nem ismerik el a gyárban létrejött Vasas alapszervezet legitimitását. Arra is rákérdeztünk, hogy végülis mivel indokolták az elbocsátást, és hogy terveznek-e tárgyalni erről a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel. A válaszokat amint megkaptuk, közöljük.