Salamon
8 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

A különadó miatt elbocsátja a járvány idején fölvett dolgozókat a Spar

2020.04.17. 14:45 Módosítva: 2020.04.17. 15:10

A kiskereskedelmi láncokra kivetett különadóra hivatkozva leépítések kezdődtek a Spar áruházakban – írja vidéki üzletekből érkező információra hivatkozva a 24.hu. Pedig az áruházlánc márciusban még bővítette a dolgozók létszámát, hogy ki tudja szolgálni a járvány körüli pánikhangulat miatt megnövekedett keresletet. 

Ahogy arról a héten írtunk, a kormány májustól vezeti be a kiskereskedelmi különadót, ami – a 2010 után bevezetett különadókhoz hasonlóan – sávos rendszerben működik majd, vagyis minél nagyobb egy cég bevétele, annál nagyobb mértékben kell adót fizetnie. Ebben a rendszerben

  • 500 millió forint éves nettó árbevétel alatt nem kell különadót fizetni;
  • 500 millió–30 milliárd forint között a bevétel 0,1 százalékát;
  • 30–100 milliárd forint között 0,4 százalékát;
  • 100 milliárd forint fölött pedig 2,5 százalékát veszi el az állam a járványra hivatkozva. 

Eszerint a legtöbb adót a 600 milliárdnál nagyobb árbevételű Tescónak, valamit az 500 milliárd körüli bevétellel bíró Lidlnek és Sparnak kell majd fizetnie. 

A Spar a 24.hu kérdésére megerősítette a leépítések hírét, a cég azt közölte, a járvány miatt bővített létszámot vágják most vissza. A Spar áprilisi közleménye szerint a megnövekedett forgalom miatt több mint 900 embert vettek föl az elmúlt hónapban, „a pluszlétszám fenntartására a különadó bevezetése miatt a továbbiakban nincsen lehetőségünk”.

A cég szerint amúgy nem jártak igazán jól a járvány miatt, mert ugyan megnövekedett a forgalom, és volt pár erősebb napja az áruházaknak, a Spar milliárdokat költött a járvány miatti extra juttatásokra, túlórákra, az éjszakai árufeltöltésre, a létszámbővítésekre, a pénztárosokat védő plexifalak kiépítésére, tájékoztatási kampányokra és egyebekre. A különadó miatt viszont most a leépítések mellett jelentős költségmegtakarítási programot is indít a cég. Első körben a szolgáltatói és szállítói szerződéseket tárgyalják majd újra, és átgondolják a futó és jövőbeli beruházásaikat is.