Laura, Alida
16 °C
32 °C

Ezermilliárd érkezett a bankokhoz

2013.10.10. 07:58
A válság kitörése óta több magyar bank is lehúzhatta volna a rolót, ha a tulajdonosuk nem áll folyamatosan melléjük. A magyarországi nagybankokat az elmúlt fél évtizedben összesen 880 milliárd forintnyi friss tőkével segítették meg külföldi anyabankjaik. A teljes bankszektorban ez az összeg közel ezermilliárd forintra rúg, aminek nagy részét a magyar államnak kellett volna kifizetnie, ha a bankok többsége (amint manapság kormányzati célként hallani) hazai tulajdonban lett volna. A sorozatos tőkeemelések ellenére viszont mégis drasztikus anyabanki forráskivonásról beszélhetünk.

A CIB Bank múlt héten bejelentett 37,5 milliárd forintos tőkeemelése apropóján a Portfolio.hu érdekesnek tartotta megnézni, hogy áll jeleneleg tőkével a magyar bankszektor. Az összesített adatok alapján a részvénytársasági hitelintézetek tőkeerősebbek ma, mint az elmúlt években bármikor: tőkemegfelelési mutatójuk a bázeli 8 százalékos minimummal szemben 16,6 százalék, saját tőkéjük pedig szintén rekord szinten, 2600 milliárd forint felett tartózkodik.

1 1.png
Fotó: Portfolio.hu

A tőke képződésének természetes módja a folyamatos profittermelés, ez azonban nem adatott meg az elmúlt két évben a magyar bankszektor egészének. A nagybankok közül csak az OTP, a K&H, az UniCredit és a Budapest Bank volt képes nyereségre, ezt fel is használták tőkeképzésre azzal, hogy osztalékot csökkentettek vagy a nyereségüket 100 százalékban visszaforgatták működésükbe.

Az elmúlt két évben a nyolc nagybankból négy (MKB, CIB, Erste, és Raiffeisen) is veszteséges volt, a veszteséges bankok teljes vesztesége pedig felülmúlta a nyereséges bankok összesített nyereségét. Döntően három fontos tényező miatt következett ez be:

  • az újra és újra előálló projektingatlan-hitelezési veszteségek,
  • a folyamatos és túlzott adóterhelés,
  • a devizaalapú jelzáloghitelek két évvel ezelőtti kedvezményes végtörlesztése miatt.
Komoly bajba kerülhettek volna a nagy veszteséget elszenvedő bankok és akár a betéteseik is, ha a legnehezebb időkben nem állnak melléjük a külföldi anyabankok. De melléjük álltak, kellő időben pótolva az esetenként több százmilliárd forintos veszteségek miatt kieső tőkét. A nagybankok összesen 880 milliárd forintnyi friss tőkét kaptak az elmúlt öt évben a Portfolio.hu gyűjtése szerint, ennek 99 százaléka az utóbb említett négy nagybankhoz köthető. A kisebb bankokkal együtt közel 1000 milliárd forintnyi tőkeemelés történhetett az elmúlt fél évtizedben a magyar bankszektorban.
2 1.png
Fotó: portfolio.hu

Amennyiben tisztán állami tulajdonban lettek volna bankjaink, akkor tehát az éves GDP több mint 3 százalékára rúgó összegért kellett volna az államnak a zsebébe nyúlnia a működésük fenntartásához. Tőkeerős tulajdonosi réteg híján nem feltétlenül állami, de hazai többségi tulajdon esetén is hasonló állami beavatkozásra lett volna szükség. A bankok persze a válság előtt túlzott kockázatokat vállaltak, és ha a hazai tulajdon lett volna meghatározó, valószínűleg óvatosabbak lettek volna (lásd a takarékszövetkezetek többségét). De ha már így történt, utólag örülhet az állam, hogy a részvénytársaságként működő bankok tulajdonosai 90 százalékban ma is külföldiek, és nem neki kell állnia a számlát.

Ha ennyire erős a külföldi anyabankok tulajdonosi elköteleződése, és gyakran tőkét emelnek leánybankjaiknál, akkor miért beszél a sajtó időről időre anyabanki forráskivonásról, amely hátráltatja a hitelezést? Még az október 1-jével jegybankba olvadt PSZÁF statisztikáiból is az olvasható ki, hogy a közvetlen külföldi források összege a 2008. szeptemberi 7603 milliárd forintról 2013 közepére 5161 milliárd forintra csökkent, ami durva mértékű forráskivonásnak tűnik.

3.png
Fotó: Portfolio.hu

Természetesen itt nem tőke jellegű, vagyis a működés folyamatos fenntartásához és a jogszabályi tőkekövetelmények teljesítéséhez szükséges, hosszabb időre megkapott összegről van szó. Ehelyett olyan külföldi források ezek, amelyeket átmeneti időre bocsátanak a bankok rendelkezésére a külföldi szereplők, és a lakossági hitelekhez hasonlóan (igaz, jellemzően rövidebb futamidővel) a hazai bankoknak vissza kell fizetniük. Az alábbi, sematikus mérleg forrás oldalán szereplő, a saját tőkét és az ügyfelek betéteit kiegészítő forrásokról van tehát szó. Ezek megléte elsősorban a már kihelyezett hitelállomány fenntartását, jobb időkben annak bővítését szolgálják.

Miközben tehát a tőkét szorgalmasan pótolták, sőt növelték, az egyéb, lejárattal rendelkező források egy részét nem újították meg itteni leánybankjaiknál az anyabankok. Hogy melyik banknál mekkora volt az így lezajlott forráskivonás, azt a nyilvános adatok alapján csak megbecsülhetjük. Korántsem pontos becslésünkhöz két, jellemzően külföldi eredetű tétel (bankközi betétek és bankok által felvett hitelek) összegét vettük alapul. E durva feltételezés alapján a CIB, a K&H és a Raiffeisen bankoknál lehetett a legnagyobb a külföldi forráskivonás 2008 és 2012 között.

4 1.png
Fotó: Portfolio.hu

Az anyabanki forráskivonást lassítja egyébként a jegybanki alapkamat csökkentése, hiszen megnehezíti a bankok számára a betétgyűjtést (mint a külföldi forrásbevonás alternatíváját). Gyorsíthatja viszont a folyamatot a Növekedési Hitelprogram, amely jegybanki forrással helyettesíti az amúgy talán külföldről érkező források egy részét a kis- és középvállalkozások hitelportfóliója mögött.

Mivel a külföldi források jellemzően a hazai betéteket egészítik ki, és ezeket a hitelezés érdekében bocsátják a hazai leánybankok rendelkezésére, a fentinél valamivel pontosabb képet adhat a hitel/betét arány alakulása. Mint az alábbi ábra jobb alsó sarkából leolvasható, a legnagyobb mértékben az Erste, az MKB és a CIB bankoknál csökkent az arány, vagyis ezek kezdték el a tevékenységüket a korábbinál jóval inkább a hazai betétgyűjtésre alapozni. Már csak azért is, mert a válság kezdetén ők rendelkeztek a legmagasabb, 200 százalék körüli vagy azt meghaladó hitel/betét aránnyal.

6.png
Fotó: Portfolio.hu

Bár a sorozatos tőkeemelés a fentiek alapján inkább pozitív, a forráskivonás pedig inkább negatív jelenségnek tűnik, ennél sokkal árnyaltabb a kép. Annak dacára, hogy a tőkeemelés az anyabankok erős tulajdonosi, a forráskivonás pedig a gyengülő hitelezői elköteleződésére vall, mindkettőnek van ellentétes értelmezése is.

A tőkeemelés ugyanis nem más, mint egy szükséges rossz egy anyabank számára, ha a megemelt tőkén alig, vagy egyáltalán nem képes megtérülést elérni. Márpedig ezt láttuk az elmúlt években, amikor érdemesebb volt egy cseh vagy szlovák leánybanknál elhelyeznie tőkét. A forráskivonásnak viszont pozitív olvasata is van: csökken általa a hazai bankok külföldi forrásokra való ráutaltsága, és rajtuk keresztül a nemzetgazdaság (krízishelyzetekben veszélyes) pénzügyi függősége is.