Ezermilliárdra perelik a Visát

2014.03.28. 13:06

Valutaváltó

Beperelte a Visát a kiskereskedelmi óriáscég, a Wal-Mart Stores, írja a Wall Street Journal. A Wal-Mart a versenytörvények megsértésével vádolja a Visát, szerinte irreálisan magas díjat számláznak nekik a boltokbeli bank- és hitelkártyahasználatok után.  

A Wal-Mart szerint a drága külön díjat tovább kellett hárítaniuk a fogyasztókra, amitől nekik is káruk keletkezett.  Így 5 milliárd dollár (nagyjából 1100 milliárd forint) kártérítést várnak a cégtől. Azt pedig még nem döntötték el, hogy a Mastercardot is beperelik-e.

Az ügy a léptékén túl azért is különösen érdekes, mert a Visa és a Mastercard épp nemrég fizettek egyébként már 5,7 milliárd dollárt csaknem 7 millió kereskedelmi cégnek, mivel mesterségesen magasan tartották a kártyadíjaikat. 

Akkor peren kívül állapodtak meg, és szintén az volt a probléma, hogy a kártyatársaságok a kereskedők szerint mesterségesen magasan tartották a hasonló interchange díjaikat, amelyeket a bankok a kártyaelfogadáskor fizetnek a plasztikot kibocsátó banknak. De a díjat végső soron a kereskedők fizették meg a kereskedői jutalékba építve, ha nem sikerült a szoros verseny miatt átterhelni a fogyasztókra. 

Ha valakit érdekel az ügy folytatása: Wal-Mart Stores, U.S. District Court, Western District of Arkansas, No. 05101.