Betétgyűjtésbe kezd a BNP Paribas

2014.09.19. 08:10 Módosítva: 2014.09.19. 12:16

Valutaváltó

Új betétgyűjtő szolgáltatást indított a BNP Paribas, írja a Pénzcentrum. A bank korábban elsősorban a vállalati szegmensben volt ismert és a Cetelem bankon keresztül az egyik legnagyobb áruhitelező Magyarországon. A cég terjeszkedni szeretne hazánkban is, ezért mostantól belép a lakossági betétgyűjtés területére is, ezzel új szolgáltató lesz elérhető a betétekben gondolkodó ügyfeleknek.

Ezért lehet jó választás a BNP

A legfontosabb szempontok a biztonság, az újfajta élmény nyújtása és a modernitás lesz - mondta Jocelyne Thomas-Vukovic a BNP Paribas közép-európai Betétgyűjtési Üzletág vezetője. Érdekes újítás az is, hogy olyan fiókokat nyit a pénzintézet, ami ügyfélélményt nyújt.

Az ügyfelek számára a biztonságot az adja, hogy fióktelepként működnek Magyarországon. Ezért a hazai szabályozások csak részben érvényesek a betétekre, lényeges, hogy a francia betétbiztosítási alap felel a betétekért, ugyanúgy 100 ezer euró összegig, ahogy az OBA teszi ezt.

A tehetősebb rétegeket célozza meg az új termék, ezt mutatja a minimálisan elhelyezhető összeg, ami ötezer eurónak (kb. 1,5 millió forint) megfelelő forint lehet. A kamatok terén nem lesz kimagasló az új betéti termék, sokkal inkább az a célja, hogy hosszú távon is fenn tudja tartani a most megjelenő kamatszinteket.

A kezdeti feltételek igen kedvezőnek mondhatóak, az egy éves betét jelenleg 3,1 százalékos kamatot ad, ami nem az elérhető legmagasabb, de igen kedvező ajánlatot jelent.

A betétek futamideje jelenleg három hónap és két év között terjed, de az egy éves ajánlat emelkedik ki a többi ajánlat közül.

Mennyi a számlavezetési költség?

A megnyitott betétiszámlának nincsen havi díja, ami könnyen összehasonlíthatóvá teszi a terméket. További előny az is, hogy az utalás költségei sem jelentősek, a tranzakciós illeték mértékével (0,3 százalék, maximum 6000 forint) egyezik meg.

Csak a betétgyűjtés kezdődik el azonban a banknál, egyéb termékek bevezetését egyelőre nem tervezik. Ennek valamelyest ellent mond az, hogy kivételesen biztonságos netbanking rendszert vezetnek be a bank.

Jelenleg még az elektronikus adatkitöltés után be kell menni a fiókba, hogy aláírjuk a szükséges dokumentumokat, azonban dolgoznak azon, hogy a vidéki ügyfeleknek is könnyebb legyen az üzletkötés az online rendszer fejlesztésével. További várható fejlesztés lehet, hogy nem csak forintban, hanem más devizában is lehetővé teszik a betétgyűjtést.