Mindenkinek megéri majd az érintős fizetés

2014.10.28. 07:14

Valutaváltó

Viszonylag keveset és kis összegben fizetünk kártyával, de az adócsomaggal módosítanák a pénzügyi tranzakciós illetéket is, ezért a bankoknak megéri majd érintős kártyákat adniuk, és valószínűleg egyre több olyan hely lesz, ahol elfogadják a paypassos bankkártyákat.

A múlt heti adócsomag a tranzakciós illetékről szóló törvényt sem hagyta érintetlenül: ha elfogadják a módosítást, a bankoknak egyrészt kevesebbet kell majd tranzakciós illetékre költeniük, mivel a törvénymódosítás az éves illetéknek maximális szintet szab. Másrészt viszont a módosítás miatt a bankoknak az éri majd meg jobban, ha ügyfeleik kártyával, ezen belül is PayPass-szal fizetnek, hiszen ebben az esetben alacsonyabb lesz a maximális illeték, amit ki kell csengetni.

De pontosan hogy néz ki ez az egész? A tervezett módosítás alapján a kártyás vásárlások esetén a pénzügyi tranzakciós illetéket máshogy kell elszámolni. Annyi változik, hogy:

  • az illeték alapját az előző naptári év összes kártyás fizetésének összege jelenti.
  • Viszont ha legalább egyszer PayPass-szal vásárolunk a kártyával, a banknak legfeljebb 500 forintnyi illetéket kell csak kifizetnie,
  • de ha nem vásárolunk PayPass-szal, akkor is legfeljebb csak 800 forintos illeték terheli a bankokat.

De kinek jó ez? Használnak egyáltalán PayPasst az emberek? Milyen hatása lesz a törvény módosításának?

Ha bízunk benne, használjuk

Mi legyen a paypass frappáns magyar neve?

A törvénymódosítás célja egyértelműen az lehet, hogy paypassos bankkártyák kibocsátására ösztönözze a bankokat, hiszen az ilyen kártyák után kell majd a legkevesebb illetéket fizetniük. 

Egyébként ha tud ízes magyar nevet PayPassra, akkor ne fojtsa magába, hanem küldje el bátran a tema@index.inda.hu-ra.

Az MNB 2012-ben készített egy kutatást arról, hogy az emberek milyen elektronikus fizetési módokat találnak biztonságosnak. A megkérdezettek biztonságosnak tartották az ATM-es pénzfelvételt és a belföldi, illetve külföldi kártyás vásárlást, amelyeket ötös skálán mind hármas felé értékeltek biztonságosság szempontjából. Az internetes vásárlásban a megkérdezettek már nem annyira bíztak, viszont a legbizalmatlanabbak a paypassos fizetéssel szemben voltak: ezt a megkérdezettek átlagban 2,5-re értékelték.

A kutatásból az is kiderült, hogy azokat a fizetési módokat, amikről a megkérdezettek úgy nyilatkoztak, hogy ismerik őket, nagyobb eséllyel mondták azt, hogy azok biztonságosak is. Ez alapján arra következtethetünk, hogy ha a törvénymódosítás miatt nőni fog a paypassos kártyák száma, akkor az emberek egyrészt jobban megbíznak majd az ilyenfajta kártyákban, és nagyobb arányban akarják majd használni is.  

PayPass-szal mehet?

A másik közvetett hatás pedig az lehet, hogy több helyen lehet majd paypassos kártyával fizetni. Ez egyébként már az elmúlt két évben, a törvénymódosítás nélkül is így volt, viszont az új szabályozással megugorhat az paypassos helyek száma.

 

A paypassos terminálok száma az előző negyedévhez hasonlóan 8 százalékkal nőtt, ezzel az MNB adatai szerint egyébként így közel 91 ezer darab terminál 42 százaléka már rendelkezik már ezzel a funkcióval. Az ATM-ek száma nem változott érdemben a második negyedévben.

Sok a kártya, de nem használjuk

Az MNB adatai szerint egyébként az látszik, hogy 2014-ben kicsivel kevesebb bankkártya lapult a lakosság pénztárcáiban, viszont a paypassos kártyák aránya 22 százalékkal emelkedett a második negyedévben, és már a fizetési kártyák 30 százaléka, 2,7 millió darab használható így.

 

A kártyás vásárlások 2014 első felében a tranzakciók száma és érték alapján egyaránt 15 százalékkal volt népszerűbb 2013 azonos időszakához képest.