Péntekig államosítjuk a Budapest Bankot

2015.01.15. 07:41

Valutaváltó

Péntekig kell megkötni a Budapest Bank végleges adásvételi szerződését az erről rendelkező, a Magyar Közlöny december 4-i számában megjelent kormányhatározat alapján, írja az MTI.

A vevő a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. lesz. Ennek a cégnek az MFB nyújt hitelt, és a szükséges garanciát is az MFB vállalja.

A határidő a hitelígérvény kiadására és a garanciavállalásra 2015. január 15-e, a hitel folyósítására pedig a végleges részvény adásvételi szerződés zárása. A vételárat az átvilágítás után határozzák meg.

A határozatban az is szerepel, hogy Lázár János a Magyar Nemzeti Bank közreműködésével január 15-ig készít előterjesztést a vételár finanszírozásáról.

Hülyék hozzá, szakembereik sincsenek

A Figyelő nemrég az MKB botrányos államosítása kapcsán írt arról, hogy az állam eddig pont úgy viselkedik a kereskedelmi bankok államosításakor, mint olyan mint egy pocsék kockázati tőke cég, megvesznek dolgokat, de egyszerűen nincsenek felkészülve arra, hogy bármilyen kereskedelmi bankot eltávirányítsanak. Már csak azért sem, mivel nincsenek értelmezhető szakembereik vagy szükséges intézményi gyakorlatuk.

A GE Magyarország elnöke is nagyon örül és optimista, hogy az állam veszi meg az egyébként elég jól működőnek tartott bankjukat. Azért adják el egyáltalán, mert a GE mindenhol lejjebb építi a pénzügyi tevékenységét, áll a Napi.hu interjújában.

Tavaly december 4-én rendkívüli tájékoztatón jelentették be, hogy az állam megveszi a Budapest Bankot, az erről szóló előszerződést a magyar kormány aznap írta alá írta alá a bank tulajdonosával, a GE-vel. Az átadás-átvétel 2015. június végére zárulhat le - mondta akkor Varga Mihály.

Szuverenitás = azt csinálják, amit mondunk

A nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint a döntés a gazdasági szuverenitás visszaszerzését is jelenti.

A miniszter azzal indokolta az MKB-t követően már a második bank megvásárlását, hogy a 2008-as válságot követően a magyarországi bankrendszer a devizahitelezés problémájával volt elfoglalva, a hitelezés leállt, a bankrendszer nem járult hozzá a hazai gazdaság fejlődéséhez a megfelelő mértékben, ezért tartotta a kormány kívánatosnak a hazai tulajdon arányának emelését a szektorban.

Varga Mihály arról is szólt: a Budapest Bank az ország nyolcadik legnagyobb hitelintézete a mérlegfőösszege alapján, igen erős a bank a lakossági hitelezésben, és a kis- és középvállalati finanszírozásban, illetve a hitelkártya-üzletágban.