Még nem biztos, hogy az állam beszáll az Erstébe

2015.03.05. 11:38

Valutaváltó

Nem tudja, hálásak-e a magyar bankok az Erstének, de azok lehetnek, mert részben az Erste érte el, hogy 2016-tól csökkenhet a bankadó – ezt Andreas Treichl, az osztrák bank vezérigazgatója mondta a Portfolio.hu-nak adott interjújában.

Treichl nem csak a Portfoliónak nyilatkozott: a HVG csütörtöki számában olvasható interjúban arról beszélt, csak az biztos egyelőre, hogy a kormány csökkenteni fogja a bankadót, arról még tárgyalnak, hogy a kormány és az EBRD milyen feltételekkel száll be az Erstébe. Treichl azonban azt is mondta:

ha nem sikerül megegyezniük, akkor se a kormány, se az EBRD nem szerez 15 százalékos részesedést a bankban.

A bankár szerint az ő érdemük, hogy magyar kormánnyal való tárgyalásba bevonták az Európai Újjáépítési és Fejlesztés Bankot (EBRD), ami nélkül nem tudtak volna megállapodni a bankadó 2016-ra tervezett csökkentéséről. A megállapodás arról is szólt, hogy a kormány és az EBRD is 15-15 százalékos részesedést szerez az Erste magyar cégében.

Treichl szerint a magyar kormány és az Erste egyszerre kezdett közeledni egymáshoz, miután évekig rossz volt a viszonyuk, mert mindkét fél felismerte, hogy a korábbi sérelmeket nem hordozhatják örökre magukkal.

Arról, hogy mi igaz a pletykákból, hogy meg akarják venni a Raiffeisen bank magyar leányvállalatát, Treichl azt mondta, egyszer jelezte a Raiffeisen vezetőjének, hogy ők nyitottak a felvásárlásra, de szerinte a másik osztrák bank most az orosz és ukrán helyzettel van elfoglalva. Magyarországon az Erste versenyben van a Citibank lakossági üzletágáért, de más bank most konkrétan nem érdekli őket.