Durván buknak a normális cégek a brókerbotrányon

2015.04.16. 08:44

Valutaváltó

A tisztességes pénzügyi cégeknek nagyon sokba fog kerüli, hogy a szabályozás rájuk tolta a bank- és brókerbotrányok kártalanítását. 

Legalább évi 20 milliárd 6-8 évig

„Évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését” – mondta Nagy Márton, az MNB igazgatója erről a Heti Válasznak az MTI szerint.

A kártalanításra az OBA-nak és a Bevának 200 milliárd forint körüli összeget kell előteremtenie, illetve a kimerült alapoknak 110 milliárd forintra lesz szükségük a „normál” feltöltöttségi szint eléréséhez. A teljes 300 milliárdos összeget a tagoktól, illetve a felszámolt cégek vagyonából teremthetik elő – mondta a Nagy Márton.

Tovább emelkedhetnek a banki díjaink is ettől

Mindkét alapnak lehetősége van díjbevételének növelésére. A Beva jelenleg a biztosított összeg 0,45 ezrelékét kitevő díjat szed, ami 3 ezrelékig növelhető, míg az OBA 1,2 ezreléket, ami 2 ezrelékre emelhető. Ugyanakkor akár rendkívüli éves befizetést is elrendelhetnek az éves díj 100 százalékáig – jegyezte meg Nagy Márton.

Azt is elmondta még, hogy szerintük a Beva esetében 20 ezerről 100 ezer euróra emelkedjen a kártérítés maximális összege. A jegybank összeolvasztaná a most létrehozott, csak a Queastor-károsultakat gyorsan kifizető alap és a Beva vagyonát kezelő szervezetet.