Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Ezekre figyeljen, aki elkerülné a banki sorokat

2015.05.06. 08:27

 A bankok – kivéve, ahol elhúzódó perek voltak – múlt csütörtökig feladták a devizahiteles elszámolásokat. Azok, akiknek már korábban megszűnt a szerződésük, de az utólagos törvények miatt pénzt kapnak vissza, a levél kézhezvételétől 30 napjuk van, hogy nyilatkozzanak arról, hogy kérik vissza a pénzt. Aki panaszkodna, annak is 30 napja van. A CIB összegyűjtött hét tippet, amikkel csökkenthetők a többórás várakozások a bankfiókban.

  1. Válasszunk kis forgalmú fiókot! – Ha az elszámolásról szóló tájékoztató szerint kifizetésre vagyunk jogosultak, 30 napunk van, hogy nyilatkozatot tegyünk arra vonatkozóan, hogy készpénzben vagy átutalás útján szeretnénk megkapni a nekünk járó összeget. Kerüljük a nagy forgalmú fiókokat, ahol várhatóan most még nagyobb lesz a forgalom, válasszunk inkább kevésbé központi helyet, ahol kevesebb várakozóra számíthatunk!
  2. Ellenőrizzük, hogy nem kaptuk-e már meg a pénzt! – Fontos, hogy ha az ügyfél annál a banknál rendelkezik bankszámlával, ahol az elszámolással érintett hitele is van/volt, akkor a banknak erre a számlára kell jóváírnia az ügyfélnek visszajáró összeget. A CIB Bank a nála számlát vezető ügyfeleknek ezeket a jóváírásokat már teljesítette. 
  3. Válasszuk az átutalást! – Nyilatkozatunkban érdemes az átutalást választani, hiszen ebben az esetben csak a nyilatkozat leadása miatt kell a bankfiókba látogatni, és nem kell a készpénzkifizetés miatt is várakozni!
  4. Készüljünk fel a sorban állásra! – Érdemes felkészülni az esetlegesen hosszas várakozási időre, vigyünk magunkkal vizet, esernyőt és valami harapnivalót is!
  5. Nézzük meg interneten a részletes elszámolást! – Ha úgy érezzük, az elszámolásról szóló tájékoztató nem tartalmaz minden információt, lehetőségünk van megtekinteni az elszámolás teljes körű levezetését, illetve az elszámolás során figyelembe vett összes adatot. 
  6. A részleteket is írjuk meg! – Ha nem értünk egyet az elszámolási tájékoztatóban foglaltakkal, lehetőségünk van panaszt tenni. Ehhez nem kell a bankfiókba látogatnunk, hiszen az elszámolással kapcsolatban kizárólag írásban tehetünk panaszt. Legyen szó postai vagy elektronikus levélről, esetleg faxról, fontos, hogy pontosan leírjuk, mi az, amivel nem értünk egyet, hiszen a pénzintézet csak akkor tudja kivizsgálni, hogy jogos-e az ügyfél bejelentése, ha részletes információkat tartalmaz a beadott panasz.
  7. Nem vész el az összeg! – Jó, ha tudjuk, hogy a pénzügyi intézmények a jogszabálynak megfelelően 5 évig őrzik a fogyasztói követelés összegét, és ez idő alatt bármikor megtehetjük a kifizetés módjára vonatkozó nyilatkozatot! Az összeg tehát nem vész el a 30 nap elteltével, és bár az 5 év alatt nem kamatozik, de költséggel sem jár!