Még három nap van otthagyni az Astrát

2015.09.28. 08:15 Módosítva: 2015.09.28. 08:15

Valutaváltó

A Netrisk.hu adatai szerint vasárnap estig az érintetteknek mindössze 48 százaléka élt azzal a lehetőséggel. hogy a visszavont engedélyű Astránál kötött kötelező biztosítását közös megegyezéssel felmondja, és október elsejei hatállyal azt egy másik biztosítónál kösse meg. Mivel a felmondásoknak 2105. szeptember 30.-ig, azaz szerdáig kell beérkezniük, a még várakozóknak kevesebb mint három napja maradt, hogy lépjenek.

A piacvezető online biztosításközvetítő portál az Astránál kötött összesen mintegy 160 ezer kgfb-szerződés 15 százalékát kezeli. E minta azt mutatja, hogy az érintett ügyfelek 52 százaléka még a szerda éjféli határidő előtt 3 nappal is halogatta döntését.

Aki nem vált időben, igen nehéz helyzetbe kerülhet: a jogszabályok értelmében ugyanis akinek nincs érvényes kötelezője, attól bármilyen balesetnél a károsult közvetlenül is követelheti az esetenként milliós nagyságrendet is elérő kárösszeget. Az alkusz szerint azok közül, akik eddig váltottak, 35 százalék olcsóbban vagy hasonló díj mellett kötötte meg új szerződését.