Tőzsdére mehet az MKB

2015.10.26. 07:16

Valutaváltó

Tőzsdére kerülhet az MKB Bank, a jelenleg állami tulajdonú pénzintézet jövőre már profittal zárhatja az évet - nyilatkozta a Magyar Idők hétfői számában Balog Ádám elnök-vezérigazgató.

Az eladósorban lévő pénzintézet vezetője szerint egy bank értékét a nyilvános, szabályozott értékpapír-piacon való megjelenés mutatja meg igazán.

Balog elmondta: több potenciális érdeklődő már tájékoztatást kapott a lehetőségről és megkezdődtek a tárgyalások. A tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legalább 50 százalék plusz egy szavazat értékesítését célozta meg. A bank vezetője szerint az sem kizárt, hogy a minimális célt meghaladó részt sikerül eladni. Balog Ádám úgy véli, az új tulajdonosok elégedett lesznek az átszervezés eredményével és a kialakuló jövőképpel.

A bank vezetője arról is beszélt a lapnak, hogy - az MNB-hez hasonlóan - ő is úgy látja, öt éven belül öt nagybank marad talpon Magyarországon, mivel ez felel meg leginkább a magyar piac mértékének.