Hungária-kötvényes? Erre figyeljen oda!

2016.01.08. 15:57 Módosítva: 2016.08.29. 17:18

Valutaváltó

A kárrendezési törvény alapján megkezdte működését a Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap 2016. január elsején - mondta Kiss Krisztina, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgató-helyettese pénteken háttérbeszélgetésen Budapesten, írja az MTI.

Hozzátette: azoknak a Quaestor-kötvényeseknek nincs teendőjük, akik korábban a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjához igényüket határidőben benyújtották. Kérelmük az új alaphoz kerül, erről levélben kapnak tájékoztatást, az új igénylők pedig 2016. február 15-éig nyújthatják be kérelmüket - mondta.

Az Országgyűlés 2015. december 15-én új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére, amely az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi észrevételei alapján az érintettek körének meghatározása mellett a kártalanítás mértékén is változtatott.

A törvény alapján létrejött Kárrendezési Alap azoknak a károsultaknak nyújt segítséget, akiknek olyan befektetési szolgáltató okozott kárt, amelyik a brókerjelleget kihasználó cégcsoport-kötvényt értékesített. A károsultak az új alaphoz nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmüket, amelyet azonban a Quaestor-károsultaknak nem kell ismételten benyújtaniuk.

A Kárrendezési Alap 2016. március 31-éig megvizsgálja a kérelmek jogosságát, megállapítja a kárrendezés összegét, erről tájékoztatja az ügyfelet, akinek 30 nap áll majd rendelkezésre az igény visszavonására, ha saját maga akarja érvényesíteni a követelését - ismertette az OBA ügyvezető igazgató-helyettese.

Kiss Krisztina - aki korábban a Befektető-védelmi Alap (Beva) vezető jogtanácsosa volt - kérdésre válaszolva elmondta: a Buda-Cash Brókerház és a Hungária Értékpapír ügyfeleitől tavaly beérkezett igények kifizetése azt követően kezdődhet meg, ha a felszámolótól megérkeznek a kártalanításhoz szükséges tényleges adatok. Ez napokon belül várható.