Már lehet csokos hitelt igényelni

2016.01.08. 16:52

Valutaváltó

Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek általános információkat kérnek az új családi otthonteremtési kedvezményről (csok) a bankoktól, míg a pénzintézetek ügyviteli, informatikai fejlesztéseket hajtanak végre ezekben a hetekben, hogy minél előbb tudják fogadni az igényléseket - közölte Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára pénteken az MTI érdeklődésére.

A főtitkár szerint a bankok zöme teljes kapacitással koncentrál a felkészülésre, így

január közepétől már nagy számban tudják fogadni az igényléseket.

Kovács elmondta, hogy kiugró az érdeklődés a 3 és több gyermek után járó, 10 plusz 10 millió forintos támogatás iránt, és sokan már folyamatban lévő építkezés miatt érdeklődnek.

Míg tavaly főként használt lakás vásárlásához, valamint a meglévő lakás bővítéséhez igényelték a csok kedvezményt, a mostani változtatások hatására a fókusz áttevődött az új lakás vásárlására vagy építésére - számolt be Kovács Levente.

Kovács Levente kitért arra is, hogy a bankszektorban 2500 hálózati egység ügyintézőit kell felkészíteni a támogatással és a kedvezményes hitellel kapcsolatos kérdések megválaszolására. A csok azoknál a hitelintézeteknél lesz elérhető, amelyek rendelkeznek az erre vonatkozó állami keretszerződéssel. A lakossági fókuszú bankok és takarékszövetkezetek jellemzően kínálják a terméket.

Az MTI-nek nyilatkozó bankok korábban szintén arról számoltak be, hogy már az első héten megnövekedett az érdeklődő ügyfelek száma a 2015. december 29-én hatályba lépett új támogatási rendszer iránt. Az is közölték, hogy megkezdték a felkészülést a csok és a kapcsolódó kamattámogatott hitelek folyósítására és ígéretük szerint hamarosan be is tudják majd fogadni az igényeket, azonban a legtöbb banknál egyelőre csak információt tudnak adni az új csokról. 

Ezt lehet tudni az egyes bankokról:

  • a K&H-nál várhatóan 2016 január végétől nyújthatóak be az új feltételeknek megfelelő kérelmek mind a csokra, mind az állami támogatású lakáscélú hitelekre.
  • Az FHB Bank arról számolt be, hogy elsőként nála igényelhető az új támogatási forma, ráadásul annak valamennyi változata már január 4-től. Az első igényléseket már be is fogadta a bank.
  • Az OTP Bank közölte, január 7-től közel négyszáz fiókjában befogadja a csok, és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek iránti igényeket.
  • Az Erste arról tájékoztatott, hogy az átalakításokat gyorsan fogja implementálni a bank és az átalakított termék hamarosan elérhető lesz.

A hitelekkel együtt az új lakások iránt is egyre többen érdeklődnek, arról, hogy potenciálisan kik vehetnek majd részt a programban, itt írtunk.