Matolcsy rokona nyerheti meg a Buda-Cash ügyfeleit

2016.02.19. 08:01

Valutaváltó

Mivel gyakorlatilag senki más nem pályázott a bedőlt Buda-Cash ügyfélállományára, ezért esélyes, hogy végül az a Matolcsy György unokatestvéréhez köthető NHB Növekedési Hitelbankhoz kerül - ezt mondták piaci források a Világgazdaságnak. A Buda-Cash-ben maradt értékapírokra csütörtök délutánig kellett volna pályázni, de a lap értesülése szerint bár más pénzügyi cégek is fontolgatták, végül csak az NHB jelentkezett.

Az NHB Szemerey Tamás, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének a bankja, ami eredetileg az MNB növekedési hitelprogramjának pénzeit osztotta ki, amiből például jutott Matolcsy György fiának is, aki így meg tudott venni egy milliárdos árbevételű bútorgyárat.. de terjeszkedne, így decemberben tagja lett a Budapesti Értéktőzsdének, aminek tavaly óta már az MNB a többségi tulajdonosa. 

A Világgazdaság forrásai szerint az, hogy az NBH már december 21-én kereskedelmi jogot szerzett a tőzsdén, azóta viszont egy üzletet sem kötött, arra utal, hogy a Buda-Cash ügyfeleinek értékpapírjaira várt. A brókercég felszámolója több mint 750 fajta értékpapírt, köztük

  • 3,1 milliárd forintnyi állampapírt,
  • 2,4 milliárd forint piaci értékű részvényét, és
  • 2,2 milliárd forintnak megfelelő  készpénzt 

hirdetett meg, ez volt, ami a Buda-Cash-ből megmaradt. A csomag azonban elég kockázatos,  mert a brókercég ügyfelei ezt még kivehetik és áttehetik máshová, ha szeretnék. Ezen kívül azt sem lehet pontosan tudni, hogy az ügyfelek mennyivel tartoznak a Buda-Cash-nek és hogy a jövőben befolyó kamatok, osztalékok és hozamok után mennyit kell majd adóznia  és mennyit kell majd különböző peres eljárásokban kifizetnie  annak a cégnek, amelyik átveszi a brókercég ügyfeleit. Nem életlen, hogy emiatt végül a tőzsdei kereskedők nem akartak élni ezzel a lehetőséggel.