Átláthatatlan, hogy ki veszi meg az MKB-t

2016.04.04. 16:37

Valutaváltó

Nem oszlik a gyanú az MKB Bank körül, hogy mégiscsak az MNB valamelyik alapítványa juttatott pénzt a két kockázatitőke-alapnak a bank megvásárlásához.  Kiderült, hogy a 45 százalékos tulajdonrészt vásároló Blue Robin Investments alapot ugyanúgy februárban jegyezték be, mint a szintén 45 százalékhoz jutó Metis alapot - írja a Portfolio.

A Világgazdaság kérdésére az alapítványok cáfolták, hogy a hat jegybanki alapítvány egyike, a Domus Scientiae - amelynek egyébként épp Balog Ádám MKB-vezér a kuratóriumi elnöke - tulajdonában lévő Ferida Zrt. állna az MKB megvásárlása mögött. 

Pedig a cég éppen év elején kapott 20 milliárd forintos tőkeemelést három másik jegybanki alapítványtól. A Magyar Narancs a cégbíróságon a tőkeemelés indokaként azt találta, hogy "a társaság vagyoni helyzete a közelmúltban még nem tett lehetővé részesedésszerzést", az igazgatóságot pedig ekkor arra utasították, hogy "jogi és számszaki vizsgálatot folytasson esetleges külföldi befektetési lehetőségekkel összefüggésben". A mozaikokat egymás mellé téve akár arra is következtethetnénk, hogy a Blue Robin Investments mögött az alapítványi tulajdonban lévő Ferida Zrt. állhat.

A Portfolio kérdésére azt is cáfolták, hogy a többi alapítványnak, vagy a Ferida Zrt-nek részesedése lenne a Blue Robinban, vagy a Metisben.

A 444.hu pedig azt szúrta ki, hogy a Blue Robin Investments alapot ugyanúgy idén februárban jegyezték csak be, mint a Minerva Zrt. által elindított, és máris az ország legnagyobb magántőke-alapjának számító Metis alapot. 

A Blue Robin közleményben mutatkozott be, de mivel ebből nem derült ki túl sok minden, a Portfolio kérdéseket küldött az alapnak. A válaszban azt ígérték a lapnak, hogy a tranzakció lezárása után minden kérdésre válaszolni fognak.

Nagy Márton MNB-alelnök a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában lényegében ígéretet tett arra, hogy az ügy végére pont kerül majd. Az Alkotmánybíróság múlt heti, a jegybank alapítványok adatszolgáltatására vonatkozó döntését úgy kommentálta, hogy az alapítványok önmaguktól is a transzparensebb működés felé fognak elmozdulni. Az alapítványok elváltak a jegybanktól, az alapítványoknak lesz meg minden olyan joga, hogy ezt a transzparenciát miként teremtik meg. Úgy vélte, hogy ez sikerülni fog, és "pontot lehet tenni a kérdéskör végére".