Jusztin
20 °C
34 °C
Index - In English In English Eng

Több pénzt kaphatnak a brókerkárosultak

2016.06.15. 10:35

Az előzetes becslés szerint a kárrendezési törvény módosításával nagyjából 1,4 milliárd forinttal emelkedhet a több mint 6 ezer bróker-károsultnak kifizetett összeg azután, hogy az Országgyűlés hétfőn módosította a kártérítési törvényt - ezt közölte szerdán a Kárrendezési Alap.

A módosítás alapján a jogosultak számára kedvezően változott a kárrendezéshez kapcsolódó hozamszámítási szabály, az új rendelkezés ugyanis pontosítja, hogy a kárrendezési összeg kiszámításakor csak a befektető által ténylegesen elért jövedelmet, és nem az értékpapírszámlán jóváírt kamatot kell levonni hozamként.

A jogszabály hatályba lépésétől számított 30 napon belül az alap újraszámolja a kárrendezési ellenértéket, és értesíti az érintetteket arról, hogy az új szabály szerint mennyi jár nekik. 

A közlemény szerint az alap korábban már több mint 20 ezer Quaestor és Hungária kötvényes károsultnak csaknem 37 milliárd forint kárrendezési összeget átutalt a kifizetőhely számára, amelyből a jogosultak 33,6 milliárd forintot fel is vettek.

Az érintett több mint 6 ezer károsult túlnyomó része a korábbi kárrendezési összeget már felvette, vagy a közeljövőben teszi meg ezt, ezért ők a különbözetet egy második kifizetéssel kapják meg, amelyről az alap írásbeli értesítést küld.

Azok a károsultak, akik a törvénymódosítással válnak jogosulttá a kifizetésre, az általános szabályoknak megfelelően a kárrendezés összegéről kapott értesítést követően 30 napon belül dönthetnek annak elfogadásáról, vagy vonhatják vissza kárrendezési kérelmüket. További információt a www.karrendezesialap.hu oldalon  tesz közzé a Kártérítési Alap. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!