Senkit nem érdekel a kormány találmánya

2016.09.20. 09:11

Valutaváltó

A bankok az október 15-i határidőig felkészülnek az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést, mert tájékoztatásuk szerint kedvezőbb konstrukciók is elérhetők termékeik között - derült ki az MTI-nek nyilatkozó bankok válaszaiból.

A bankoknak október közepétől kell biztosítaniuk a kormány által most meghatározott feltételekkel az úgynevezett alapszámlát, amelynek célja, hogy olyanok is nyissanak bankszámlát, akik szerényebb anyagi lehetőségeik miatt nem tették meg ezt. Módosulnak a fizetési számla váltásának feltételei is.

A rendeletben foglalt maximális díj havi összege - beleértve a bankkártya éves díjának egy hónapra eső díját is - nem haladhatja meg az esedékességét megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb havi bruttó minimálbér 1,5 százalékát, ez jelenleg 1575 forint.

Az MTI megkeresésére az OTP, az MKB, a CIB Bank, a Raiffeisen, az UniCredit, a Budapest Bank, az Erste Bank és a K&H válaszolt. A válaszokból az derült ki, hogy:

  • a bankszövetségi önszabályozáshoz csatlakozó bankoknak eddig is "kvázi kötelező" volt ilyen számla biztosítása, a fő különbség, hogy ezt követően nem a bankok szabad döntése a csatlakozás, illetve hogy konkrét tranzakciós limiteket állapítottak meg. Ezek a szigorú feltételek elriaszthatják az ügyfeleket.
  • De a legtöbb banknál már eddig is volt ennél kedvezőbb konstrukció, illetve már minden vagy több számlacsomagjukban is benne voltak azok a szolgáltatások, amiket az alapszámla kínálni fog. Ez az oka annak, hogy nem igazán érdeklődnek az alapszámla iránt, illetve az, hogy az alapszámlában foglalt szolgáltatások nem tükröznek tényleges ügyfélprofilt.