Megkezdődött a soltvadkerti takarék pere

2016.10.03. 15:47

Valutaváltó

Megkezdődött annak a 75 embernek a tárgyalása hétfőn a Kecskeméti Járásbíróságon, aki a vád szerint hűtlen kezelés miatt több mint húszmilliárd forint kárt okozott soltvadkerti takarékszövetkezetnek. A vádirat ismertetésével induló tárgyaláson a 75 vádlott közül 69-en jelentek meg. Egy vádlott meghalt, ellene megszüntették az eljárást, írja az MTI.

A vádirat szerint a vádlottak között vannak a takarékszövetkezet egyes vezetői, tisztségviselői, ügyintézői, de cégek vezetői és magánemberek is, akik hiteleket vettek fel a Bács-Kiskun megyei pénzintézettől. A takarékszövetkezetnél dolgozó vádlottak 2005 és 2011 között több mint 120 hitel kihelyezésekor szegték meg a jogszabályokat és a takarékszövetkezet belső szabályzatait.

Olyan cégeknek és magánembereknek nyújtottak hiteleket, amelyeknek nem volt meg az ehhez szükséges hitelképességük. A kölcsönöket sokszor csak azért adták, hogy az adott ügyfél korábbi lejárt, nem fizetett problémás kölcsönét egy újabb nagyobb összegű hitellel rendezzék. Az újabb kölcsön visszafizetésére azonban nem volt reális esély, ami minden érintett számára egyértelmű volt.