Rég lelépett csalókat bírságolt meg az MNB

2017.01.10. 09:52

Valutaváltó

Megbírságolta az MNB Goldstein Brokers és Goldstein Equitas nevű csaló forexes brókercégeket. Kár, hogy a rendőrség szerint csak 2011 és 2015 januárja közt működtek, utána az ismeretlen csalók leléptek a több mint százmillió forintnyi behúzott pénzzel, amit soha nem is akartak sehova befektetni.

Lecsaptak, mint a vipera

Eleve úgy tűnik, hogy némi fáziskéséssel indult az MNB piacfelügyeleti eljárása, hiszen a 2015 novemberében indult eljárás 10 hónappal volt eleve lemaradva a legutolsó eseményekről, előtte négy évig csak nézték az egészet. Igaz, a rég nem működő csaló vállalkozásoknak 2015 végén gyorsan megtiltották, hogy tovább folytassák ezt a fajta működést.

Most viszont, kicsit több mint egy év alatt sikerült döntésre is jutni az ügyben, hogy tényleg tiltott pénzügyi, és befektetési szolgáltatási tevékenységet végzett a két cég, úgyhogy nagyjából összesen 270 millió forintra büntették a két üres offshore céget.

Behajtható lesz?

Finoman szólva is kétséges, hogy ebből akár egy forint is behajtható lesz-e. A döntés pedig pont két évvel azután született így meg, miután a csalók abbahagyták a működésüket és leléptek a pénzzel.

Emellett az USA-ban bejegyzett IWD Consulting is engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatási tevékenységet nálunk, tőlük is megpróbálnak majd ezért behajtani valahogy 30 millió forint bírságot. És megtiltották nekik, hogy továbbra is behúzzák magyar befektetők pénzét.