Büntetőügyben a Barclays a megmenekülése miatt

2017.06.20. 12:17

Valutaváltó

Megúszták az államosítást a válság alatt katari segítséggel, de a brit rendőrök szerint ehhez igen durva csalás is kellett.

Először perelnek be brit nagybankot a válság során feltételezett csalásaikért, írja a BBC. Ez most a Barclays, a bank mellett négy vezetőjüket személyesen is csalással vádolja a kiemelten súlyos csalásokra szakosodott brit nyomozóhivatal (SFO). Ezt ráadásul még csak a kezdetnek ígérik, további vádakra számíthat a bank az SFO-tól.

Az első vádpont viszonylag egyszerű és nálunk is ismerős gyakorlat:  nagyon gyanús tanácsadói díjakat fizettek bizonyos katariaknak még 2008-ban. A második, a jogosulatlan segítségnyújtás vádja már komolyabb. Itt 2008-ban, a válság során ugyanis a banknak mihamarabb tőkére volt szüksége, és el akarták kerülni, hogy a brit állam szigorú feltételekkel államosítsa a megszorult bankot.

Ezért Katarral kezdtek bonyolultabb üzletelésbe a gyorssegélyről 2008 nyarán. Kaptak is 11,8 milliárd fontot, amiből 2,3 milliárdot szinte rögtön vissza is hiteleztek elvileg Katarnak novemberben a gazdasági és pénzügyminisztériumukon keresztül, írja a Guardian. Itt talált komolyabb gondokat az SFO, amiért korábban a helyi felügyelet kiszabott már egy 50 millió fontos büntetést a banknak, de most új bizonyítékok kerülhettek elő.

A négy megvádolt vezető egyike John Varley, a bank akkori vezérigazgatója, aki 2009-ben le is mondott, és malibui otthonában él azóta. Megvádolták még Roger Jenkinst, bank akkori közel-keleti vezetőjét, Thomas Kalarist és Richard Boathot, a bank két másik befektetési vezetőjét.

Ez lehet az SFO valaha volt legnagyobb ügye, ezért különösen érdekes, hogy hogyan fog végződni, ha egyszer beleálltak. A Barclays annyit közölt: várja a további vádakat, és felkészül a védekezésre.