Magdolna
18 °C
27 °C

Sokkal kisebb teher a hiteltörlesztés egy átlagos fizetésből, mint pár éve

2018.06.18. 09:39

Sokkal kisebb terhet jelent pár évvel ezelőtthöz képest a hiteltörlesztés: a BankRáció.hu legfrissebb elemzése szerint viszonylag rövid időszak alatt, 2014-hez képest is jelentősen változott a helyzet. Amíg 2014-ben a nettó átlagfizetés felét is elvitte volna egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű lakás átlagos törlesztője, idén márciusban ugyanez az arány már csak 28 százalék lett volna.

Az idén márciusban a lakáshitelek átlagos piaci kamata 4,42 százalék volt, a családi adókedvezmény nélkül számolt nettó átlagbér pedig meghaladta a 220 ezer forintot. 2014 márciusában a nettó fizetés 155 ezer forintot tett ki, a lakáshitelek átlagkamata pedig 7,82 százaléknál járt. Mindez egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitel esetében - feltételezve a kamatok változatlanságát -

azt jelenti, hogy 2014-ben a törlesztés 81 ezer forint lett volna, azaz a nettó fizetés több mint felét vitte volna el.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sokkal kisebb teher a hiteltörlesztés egy átlagos fizetésből, mint pár éve

De érdemes körülnézni a piacon hitelfelvétel előtt.

131 · Jun 18, 2018 09:39am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

“Az idén márciusi helyzet sokkal kedvezőbb, a 220 ezer forintos nettó fizetés alig több mint negyedét, egészen pontosan 28 százalékát kellene a törlesztésre fordítani. A havi törlesztőrészlet pedig közel 20 ezer forinttal került lejjebb” - mondta Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője. 2015-ben lépett életbe az adósok védelmét, ezen keresztül a túlzott eladósodás megakadályozását célzó adósségfék-szabályozás, amely bevezette az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hiteltörlesztés egy-egy család esetében nem haladhatja meg a nettó jövedelem felét.

A BankRáció.hu szakembere kiemelte, hogy a bankok közötti egyre élesebb verseny miatt a bankok folyamatosan jelennek meg újabb és újabb ajánlatokkal, ezért a hitelfelvétel előtt érdemes alaposan körülnézni, mert könnyen lehet, hogy nem a számlavezető bank adja a legkedvezőbb feltételeket.

Trencsán Erika szerint az is nagyon fontos, hogy minél hosszabb ideig fix kamatozású lakáshitelt válasszanak az igénylők. A fix kamatozás idejére ugyanis a törlesztőrészlet nem változik, még akkor sem, ha esetleg a kamatkörnyezet és maguk a kamatok is emelkednek. Éppen ezért a fix kamatozású lakáshitelek kiszámíthatóbbak a változó kamatozású társaiknál, ma pedig már a piacon vannak olyan konstrukciók, amelyek a futamidő végéig fix törlesztőrészletet biztosítanak.

A lakáshitelekről itt írtunk részletesebben.