Natália
1 °C
7 °C

73 milliárd forintos hitelt kap Magyarország az Európai Beruházási Banktól

2018.10.04. 14:34

A kormány 225 millió euró (73 milliárd forint) értékű hitelszerződést kötött az Európai Beruházási Bankkal (EIB) - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, aki Vázil Hudákkal, az EIB alelnökével írta alá a megállapodást csütörtökön, Budapesten az MTI tudósítása szerint. 

Varga Mihály azt mondta, a hitelösszeg része annak az 1 milliárd eurós hitelkeretnek, amelyről 2015-ben állapodtak meg az uniós pénzintézettel. 

A hitelt a következő három éven belül uniós programok társfinanszírozására költheti el Magyarország, közlekedés fejlesztési programokra, környezetvédelmi és energiahatékonysági célokra és az Európát összekötő hálózatok fejlesztésére. Egyebek mellett

  • a budapesti ivóvíz-szolgáltatás fejlesztésére,
  • a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér vasúti összeköttetésének megteremtésére,
  • illetve több autópálya és autóút, többek között az M4, M6, M8 és M30 országhatárig tartó szakaszának építésére fordítanák a hitelt. 

Az EIB kedvező feltételekkel hozott forrásokat Magyarországra versenyképességet javító programokhoz, ami az adósság szerkezetét is javítja, kamatmegtakarítást is eredményez - mondta a pénzügyminiszter. A hitelmegállapodás ahhoz is hozzájárul, hogy az ország nagyobb arányban legyen képes lehívni az európai uniós forrásokat.

Az EIB 1990 óta helyez ki hiteleket Magyarországon, 2004 óta pedig már részvényesként működik együtt az ország a bankkal. 

Vázil Hudák, az EIB alelnöke elmondta, hogy a bank egyik fő célkitűzése 1957-es megalakulása óta az európai egység és szolidaritás szempontjából fontos kohézió támogatása volt. A mostani egyezmény aláírása is jól demonstrálja ezt. Az alelnök arra is kitért, hogy csütörtökön az EIB az MVM-el már aláírt egy 100 millió eurós hitelmegállapodást, amely az első olyan szerződés Magyarországon, amelyet vállalattal kötöttek. Az Magyar Fejlesztési Bankkal pedig azon dolgozik a bank, hogyan lehetne a régiós országok, elsősorban a V4-ek közötti összeköttetést továbbfejleszteni. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?