Trichet kissé "lebeszélte" eurót

2008.03.10. 17:00

Az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Jean-Claude Trichet-nek hétfőn sikerült az, amit a múlt héten, csütörtökön elmulasztott: szóbeli beavatkozással kissé lejjebb nyomni az euró árfolyamát. Szélsőséges, bizonytalan és rendezetlen (árfolyam)mozgások nem kívánatosak a gazdasági növekedés számára. Igenis, a jelen körülmények között aggódunk a szélsőséges árfolyammozgások miatt - mondta Trichet újságíróknak hétfő délután a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) bázeli értekezlete közben. Az euró legújabb, múlt heti rekordsorozata közben az EKB a legutóbbi kamatértekezleté, csütörtökön ismét változatlanul, 4 százalékon hagyta irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, és kísérő sajtóértekezletén a bank elnöke csak igen érintőlegesen helytelenítette a szélsőséges árfolyam-ingadozásokat, egyszersmind bizalmát nyilvánította az amerikai kormány szavakban sokszor hangoztatott, a valóságban nem létező "erős dollár" politikája iránt. Ebből a piac arra következtetett, hogy az EKB-t nem aggasztja az erős euró, sőt, tulajdonképpen örül annak, hiszen az hosszabb távon segíthet a jelenleg túl magas infláció leküzdésében, amit Trichet csütörtökön ismételten az EKB fő gondjának nevezett, gyakorlatilag szétzúzva az európai kamatcsökkentéshez fűzött, utóbbi időben felbukkant piaci reményeket.

MTI