Nem aggódnak a csehek az infláció miatt

2008.03.13. 11:55

Jelentősen mérséklődik a cseh gazdaság növekedésének az üteme az idei évben. Míg tavaly 6,5 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék (GDP), addig az idén ez várhatóan csak 4,1 százalék lesz - jelentette ki csütörtökön Prágában Zdenek Tuma, a Cseh Nemzeti Bank elnöke. A jegybank év eleji hivatalos prognózisa 2008-ra még 4,6 százalékos GDP növekedést tartott reálisnak. Zdenek Tuma erről a képviselőházban beszélt, amikor a honatyák megvitatták a tavalyi inflációról szóló jelentést. A jegybankelnök szerint a gazdasági növekedés mérséklődése alapvetően annak lesz a következménye, hogy az idén várhatóan csökken a lakossági fogyasztás Csehországban. Ezt alapvetően a kormányzat januárban életbe lépett adó- és társadalmi reformjai váltották ki, s hozzájárult a magas infláció is. A fogyasztói árak janurban és februárban is átlagban 7,5 százalékkal emelkedtek, ami jóval magasabb, mint a korábbi csehországi infláció. A tavalyi év rekordmértékű gazdasági növekedését viszont éppen a fogyasztás megugrása alapozta meg. Zdenek Tuma mindezek ellenére hangsúlyozta, hogy a cseh gazdaság jelenleg továbbra is nagyon jó karban van. Ez azonban azt jelenti, hogy a gazdaság reális nyomást fejt ki a magasabb árak érdekében. Az első két hónap inflációs adata igen magas, de ez a tendencia a következő néhány hónapban is fennmarad. Az infláció csökkenésére legkorábban az év közepén lehet számítani.

MTI