Hat százalékos növekedés Lengyelországban

2008.04.16. 12:27

Lengyelországban az első negyedben valószínűleg elérte a 6 százalékot a hazai össztermék növekedése, közölte szerdán Katarzyna Zajdel-Kurowska pénzügyminiszter-helyettes. A pontos adatot e hónap vége felé hozzák nyilvánosságra. A Lengyelország euróövezeti csatlakozásához készült konvergencia-program új változata, amelyet március végén ismertetett a lengyel pénzügyminisztérium, a tavalyi 6,5 százalékos és az idei évre tervezett 5,5 százalékos GDP-növekedés után 2009-re és 2010-re 5-5 százalékos növekedéssel számol. A módosított program elsősorban az inflációs cél terén szigorít, de jelentős javulást vetít előre a foglalkoztatás terén is. Az uniós harmonizált fogyasztói áremelkedési ütem, amely az idén átlagosan 3,5 százalék lenne, 2009-re várhatóan 2,9 százalékra, majd a rá következő évben 2,5 százalékra mérséklődik, elsősorban - mint a programban áll - az alapvető élelmiszerek árának stabilizálásával. A munkanélküliség arányában az idei évre 7,2 százalék az előirányzat a tavalyi 9,4 százalék után, majd ez 2009-ben 5,8 százalékra, 2010-ben 4,5 százalékra zsugorodik. A minisztérium azzal számol, hogy a zlotyi az idén és a következő két évben tovább erősödik, elsősorban a lengyel gazdaság "erős fundamentumainak" köszönhetően. A GDP-arányos államháztartási hiány az idei évre várt 2,5 százalék után 2010-ben már csak 1,5 százalék lenne az új lengyel konvergencia-program szerint.

MTI