Megpecsételődött a tempelhofi repülőtér sorsa

2008.04.27. 22:51
Minden valószínűség szerint végérvényesen megpecsételődött a bezárásra ítélt berlini Tempelhof repülőtér sorsa. A német főváros történetében vasárnap első ízben rendeztek referendumot, mégpedig Európa és egyben Németország legrégebbi repülőterének jövőjéről. Késő esti eredmények szerint a részvevők mindössze egyötöde szavazott az 1923-ban létesített repülőtér megmentésére. A szociáldemokraták és a Baloldal koalíciója által irányított berlini szenátus már az év elején a gazdaságtalannak tartott repülőtér októberi bezárása mellett döntött, egy civil szervezet azonban népszavazást kezdeményezett annak megakadályozása érdekében. A leadott szavazatok 99 százalékának összeszámlálása után egyértelművé vált, hogy elsősorban az alacsony részvétel miatt Tempelhof nem kapta meg a további működéshez elvileg szükséges, a szavazásra jogosultak 25 százalékát jelentő 610 ezer szavazatot. Ehelyett a további működés mellett a jogosultak kevesebb, mint 22 százaléka voksolt.
MTI