Az OTP Garancia biztosítja a honvédséget

2008.04.29. 16:00

Az OTP Garancia Biztosító nyerte el a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynöksége által kiírt biztosítási közbeszerzést, közel 1,5 milliárd forint nettó díjjal - az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az ajánlati felhívás szerint a 419 tanuló, valamint a 29 ezres személyi állomány biztosítása mellett ajánlatot kellett tenni évi 50 ezer napnyi utasbiztosításra, 6 522 gépjármű kötelező felelősségbiztosítására, 1 761 jármű casco biztosítására és 3 141 orvos felelősségbiztosítására. A nyílt eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadta el a kiíró úgy, hogy 50 százalékos súllyal esett latba a biztosítási díj, 30 százalékkal a nyilvántartás napra kész vezetése, míg 20 százalékkal a kármegelőzés után visszajáró díj mértéke. A közbeszerzésre az Allianz Hungária, valamint az OTP Garancia nyújtott be ajánlatot, ez utóbbi lett a nyertes nettó 1 milliárd 458 millió 481 ezer forintos díjjal.

MTI