Hermina
15 °C
27 °C

Kína még mindig tíz százalék fölött nő

2008.07.17. 09:33

Kína haza összterméke 10,1 százalékkal volt nagyobb a második negyedévben az egy évvel korábbinál, jelentették a kínai statisztikai hivatalban csütörtökön. A gazdaságot a világkereslet lanyhulása és a hazai hitelfeltételek szigorítása fékezte, az egyre bővülő lakossági fogyasztás azonban továbbra is erős forrást adott. Igaz, ennek ára a nagy infláció, de júniusban az is tovább enyhült, tizenkét hónapra számolva 7,1 százalékra a májusi 7,7 százalékról. Ez februárban tetőzött, 8,7 százalékon. A kínai gazdaság növekedési üteme fokozatosan lassul, mióta a tavalyi második negyedévben, 12,6 százalékos éves ütemmel, csúcsot ért el. A tavalyi harmadik negyedévben 11,5 százalékkal, az utolsóban 11,2 százalékkal, az idei elsőben 10,6 százalékkal volt nagyobb a kínai GDP az egy évvel korábbinál.

MTI