Mindenkinek jut részvény

2008.09.09. 16:50

Az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mavir Zrt. kedvezményes részvényjegyzésben minden lakossági igényt kielégítenek - közölte Szuper József, a miniszterelnök főtanácsadója Budapesten kedden, sajtóbeszélgetésen. Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára elmondta, hogy a három cég 25 százalék mínusz egy szavazatát figyelembe véve legalább 700.000 személy élhet a kedvezményes jegyzési lehetőséggel, ennél nagyobb részvénycsomag eladása esetén számuk meghaladhatja az egymilliót. Mindhárom cégben a kormányhatározatban meghatározott pakett egyharmadát a lakosságnak, kétharmadát intézményi befektetőknek szánják, de az értékesítésre kerülő csomagok pontos nagyságát a nemzetközi intézményi befektetők érdeklődése alapján, a tranzakciós tanácsadó javaslatára határozzák meg. A három cég részvényeiből egy személy - árfolyamértéken - legfeljebb 250 ezer forint értékben vásárolhat kedvezményesen. Magánszemély ezen felül is jegyezhet részvényt, de már kedvezmények nélkül - hangsúlyozta Budai Bernadett kormányszóvivő a beszélgetésen. A nemzetközi befektetőknek felkínált részvénycsomag árát könyvépítéses módszerrel - az ajánlatok alapján - határozzák meg, és a lakosság is ezen az árfolyamon jegyezhet kedvezményesen.

MTI