Simor: Forintban felére csökkent az olajár

2008.09.17. 14:16

A megfelelő irányba, vagyis lefelé tart már az infláció Magyarországon, és a meredeken csökkenő olajáraknak nyilvánvalóan hatásuk lesz a következő inflációs előrejelzésre, mondta szerdán Londonban az MNB elnöke. Simor András, aki befektetőkkel és elemzőkkel találkozott a Cityben, a tárgyalások között adott nyilatkozatában felidézte: a jelenleg érvényes, augusztusban kiadott inflációs előrejelzés, amely 2010-re alapesetben 3 százalékos átlagos inflációt jósol, 137 dolláros hordónkénti olajárat vett figyelembe, az olaj azonban jelenleg már 90 dollár körül jár. Ennek a "hatalmas zuhanásnak" - ha minden más tényező változatlan marad - "valószínűleg következményei lesznek" a novemberben esedékes következő előrejelzésben, a dollár időközben végbement erősödésével együtt is, tette hozzá. Simor András szerint forintértéken számolva, a jelenlegi árfolyamokat és olajárakat figyelembe véve az olaj most több mind 50 százalékkal olcsóbb, mint korábban. Kijelentette: elérhető a 2010-re kitűzött inflációs cél, és ha a globális nyersanyagpiaci helyzet javul, akkor ez korábban is teljesíthető.

MTI