Ábrahám
17 °C
29 °C

Először nyereséges az OTP Romániában

2008.09.23. 16:47

A harmadik negyedévben már nyereséget könyvelhet el az OTP Bank Romania, három esztendő után először, írta keddi számában a Ziarul Financiar. A román üzleti-pénzügyi napilap Diósi László vezérigazgatót idézve emlékeztet: a magyarok 2004-ben léptek be a román piacra. Az OTP 2004. júliusban vette meg 47,5 millió dollárnak megfelelő összegért az akkor 1 százalékos piaci részesedésű román RoBankot, és még akkor szeptemberben 10 millió eurós tőkeemelést is végrehajtott a pénzintézetben. Azóta többször is sor került tőkeemelésre. A bank nevét OTP Bank Romaniára változtatta. Rendkívül ambiciózus tervet jelentett be, miszerint meg akarja hódítani a román piac 4-5 százalékát. A Ziarul Financiar emlékeztet: a bank 2005 óta veszteséges, a piaci terjeszkedés és az üzleti szolgáltatások fejlesztésének nagy költségei miatt. Diósi ugyanakkor a lap szerint jelezte: az év végéig sikerült pótolni az első félév veszteségét, és már kis nyereséggel is számolhat, jövőre pedig nagyobb profitra számíthat a pénzintézet.

MTI