Judit
2 °C
7 °C

Új terminál a pozsonyi reptéren

2008.09.23. 16:34

Még a héten kiírják a pályázatot a pozsonyi repülőtér új termináljának megépítésére, jelentette a Hospodarské Noviny című szlovák gazdasági lap kedden. Az új terminál létesítésével a repülőtér áteresztő képessége a jelenlegi évi 2 millió utasról 5 millióra növekszik. A beruházás költsége 5 milliárd korona (165 millió euró), az új terminált a tervek szerint 2012-ben adják át a forgalomnak. A beruházáshoz az állam hitelt nyújt. A szlovák kormány 2006. augusztusban úgy döntött, nem értékesíti a pozsonyi repülőteret, mert nem akarnak megválni a stratégiai fontosságú vállalatoktól. A Robert Fico vezette új szlovák kormány akkor arra hivatkozott az eladás visszavonásakor, hogy a TwoOne konzorcium (amelynek a bécsi repülőteret üzemeltető Flughafen Wien a vezetője) nem szerezte meg a trösztellenes hatóság engedélyét a kijelölt határidő előtt. Fico akkor felkérte a vagyonügynökséget és a közlekedési minisztert, tekintse semmisnek az eladásról szóló szerződést, és tegye meg a lépéseket annak visszavonására. A pozsonyi repülőtér igazgatóját idén júniusban menesztették, mert Ján Pociatek szlovák pénzügyminiszterrel részt vettek az egyik legnagyobb szlovák pénzügyi csoport, a J&T Monacóban horgonyzó luxusyachtján rendezett összejövetelen májusban, és gyanú keletkezett, hogy olyan információkat szivárogtattak ki a szlovák korona várható árfolyam-változásáról, melynek birtokában a J&T és más befektető társaságok könnyűszerrel jutottak többszáz milliós haszonhoz.

MTI

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?