Az ENSZ is a dollár felváltásán gondolkozik
Az ENSZ Közgyűlés elnöke szerint napirendre kell tűzni a dollár mint tartalékvaluta felváltásának kérdését a világgazdasági válságról június elejére tervezett ENSZ-konferencián. A zárónyilatkozat-tervezetben egy új tartalékvaluta-rendszer létrehozására irányuló követelést is rögzítenének. Miguel d'Escoto szerint a konferenciának tükröznie kell a nagyobb igazságosságra és jobb képviseletre vonatkozó igényt a világgazdaságban.
Oroszország, korábbi nyilatkozatai szerint - más országokkal együtt -, az IMF Különleges Lehívási Jogok (SDR) kosarában a rubelt, a jüant és az aranyat is látni szeretné, és a Húszak vezetői sem vetik el az új tartalékvaluta-rendszer létrehozásának ötletét.
Az 1969-ben létrehozott SDR-t (Különleges Lehívási Jogok) elszámolási egységként használja az IMF, és más nemzetközi szervezetek is. Az SDR egy főbb valutákból álló valutakosár, jelenleg súlyozottan a dollár, az euró, a japán jen, és az angol font alkotja. Az SDR-ben az egyes valutákat adott időszakban a nemzetközi kereskedelemben és pénzügyekben betöltött relatív fontosságukkal összhangban súlyozzák.
Az SDR-kosárban levő valuták meghatározásáról és súlyozásukról az IMF végrehajtó tanácsa dönt minden öt évben.