Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Csökken az olajkereslet, nőnek az olajárak

2009.05.14. 12:13

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb becslései szerint a világ olajkereslete az idén 3 százalékkal, napi 83,2 millió hordóra csökken. Ez napi 0,2 millió hordóval kevesebb, mint amit a szervezet még áprilisban várt, és - ha teljesül - 1981 óta az olajkeresletben a legnagyobb éves csökkenés lenne. Ugyanakkor a nyersolaj világpiaci ára hat hónapja a legmagasabb –- áll az előrejelzésben. A Kőolaj-exportáló Országok (OPEC) kitermeléscsökkentési irányzata áprilisban megtört: a múlt hónapban az OPEC termelői napi 0,27 millió hordóval több, 28,2 millió hordó olajat hoztak felszínre. Az OPEC maga az idén napi 1,57 millió hordós keresletcsökkenést vár, 84,03 millió hordóra, míg az EIA, az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala ennél is több, 1,8 millió hordós visszaeséssel számol. Kínával kapcsolatban ugyanakkor az IEA kétségbe vonja a kínai kormányzat által az idei első negyedre vonatkozó 6,1 százalékos növekedési adatot: ez a szervezet szerint nem esik egybe az IEA azon adatával, amely szerint az idei első negyedben 3,5 százalékkal csökkent a kínai olajkereslet. Az IEA úgy véli, hogy ha a növekedési adat megfelelő, akkor a kínai olajfogyasztási adatnak - a tartalékokat is figyelembe véve - legalábbis pozitívnak kellene lenni.