A légiközlekedési iparág az év első felében több mint 6 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelt el összesítve, de az utaslétszám és a teherforgalom alakulása már a javulás jeleit mutatja –- közölte a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA). Az IATA adatai szerint a második negyedévben 2 milliárd dolláros nettó veszteséget szenvedtek el a légitársaságok összesen világszerte az első negyedévben elkönyvelt 4 milliárd dolláros veszteséget követően. Az utas-és a teherforgalom is 3 százalékkal növekedett júliusban júniushoz képest, de az előző év azonos időszakához viszonyítva még mindig csökkenést mutat. Kézzelfogható volt a javulás júliusban, azonban gyengébb lehet a felépülés menete, mint a szokásos – írja a The Wall Street Journal. Az IATA legfrissebb tanulmánya szerint a felesleges kapacitások megszüntetése mindenképpen kulcsfontosságú abból a szempontból, hogy megállítsák az árak csökkenését és stabilizálják bevételeiket. A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség június elején adott előrejelzésében összesen 9 milliárd dolláros nettó veszteséget jósolt globálisan a 2009-es évre a tavalyi 8,5 milliárd dolláros veszteség után.
6 milliárd dolláros veszteséggel zárták a félévet a légitársaságok
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25