Januárra 6,8 százalékos inflációt vár az Ecostat

A következő hónapokban az inflációs ráta lassú emelkedése várható, 2010 januárjában a fogyasztói árak várhatóan 6,8 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál az Ecostat előrejelzése szerint. A kutatóintézet Mikroszkóp jelentése, amelyet szerdán publikáltak, januárban az ipari termelés 2,4 százalékos bővülésével számol a szezonálisan és munkanaphatástól tisztított index szerint. A jelentés emlékeztet, hogy az ipari termelés 2008 decemberében esett vissza drasztikusan, ezért 2009 decemberétől lényegesen alacsonyabb bázishoz viszonyul az ipari termelés teljesítménye, így az éves indexek fokozatosan a pozitív tartományba kerülhetnek. Előrejelzésük szerint 2010 januárjában az ipar belföldi értékesítése 8 százalékkal csökkenhet, míg az exportértékesítés 7,4 százalékkal lehet magasabb az egy évvel korábbinál. A kiskereskedelmi forgalom visszaesése az Ecostat számításai szerint lassul a következő hónapokban, 2010 januárjában várhatóan 1,1 százalékkal marad majd el az egy évvel korábbi szinttől. A keresetekre vonatkozó előrejelzés szerint 2010 januárjában a nemzetgazdaság egészében a bruttó átlagkereset 1,1 százalékkal növekedhet. A költségvetési szférában a keresetek 7 százalékos csökkenése várható, az idén júliustól teljesen megszűnő 13. havi juttatás miatt ugyanis jelentős mértékben csökken a közalkalmazottak nominális keresete. A versenyszférában 4,5 százalékos keresetemelkedés prognosztizálható a jövő év januárjában. Az idén decemberre 266 forintos, 2010. januárra 267 forintos euróárfolyamot várnak. A svájci frank árfolyamát ugyanerre az időszakra 175,31, illetve 175,97 forintra prognosztizálják. Az alapkamatot várakozásuk szerint a jelenlegi 8 százalékról októberben 7,75 százalékra, decemberben 7,50 százalékra mérsékelheti a jegybank.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25