A Napi információi szerint eladja a Geohidroterv Kft.-t, a környezetvédelmi iparban tevékenykedő cégét a Wallis Holding. A társaság 51 százalékos tulajdonrészét Törő Csaba, a fennmaradót pedig egy pénzügyi befektető csoport vásárolja meg a Wallis két ciprusi cégétől - egyelőre nem publikus vételáron. A jövő nagy üzleti lehetőségének tartja a környezetvédelmi ipart - mondta lapunknak Törő Csaba a "bevásárlást" indokolva. A telekommunikációban már komoly sikereket elért vállalkozó szerint ebben a szektorban lehet olyan sikereket elérni, mint a 90-es években az internetes vállalkozásokban. A hazai környezetvédelmi iparban jól ismert céget 1990-ben alapították, és megközelítőleg száz embert foglalkoztat. A környezetvédelem szinte minden ágában aktív vállalkozás árbevétele tavaly 4 milliárd forint volt, ami idén várhatóan megduplázódik, míg az EBITDA 400 millió forintra rúg majd. A cég hitelállománya nem túl jelentős, mintegy 400 millió forint.
A napokon belül gazdát cserélő cég új többségi tulajdonosa elmondta, a Geohidroterv megvásárlását csak az első lépésnek tekinti egy jelentős méretű és regionális tevékenységet folytató cég felé. A Geohidroterv-akvizíció után ugyanis elsőként a hazai piacon kíván terjeszkedni, majd a környező országokban szeretné növelni aktivitását.
Törő Csaba elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a cég papírjait bevezessék a tőzsdére. Törő Csaba neve összefonódott az Euroweb internetes vállalkozással. Az 1997-ben alapított és később a New York-i Nasdaqra is bevezetett cégben három évvel később a holland KPN szerzett 51 százalékos részesedést, majd Törő 2003-ban 2,2 millió dollárért visszavásárolta az eladott üzletrészt. Az Elender megvásárlásával kibővült céget 2005-ben 30 millió dollárért adta el az Invitel Rt.-nek.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon