Medvegyev nem adna nagyobb tranzítdíjat Kijevnek

Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn azza vádolta Ukrajnát, hogy egyoldalúan változtatni akarja az orosz gáztranzit díjáról kötött megállapodást, egyúttal azt mondta a Gazprom vezérigazgatójának, hogy az eredeti megállapodás szerint járjon el, és ne állapodjon meg Ukrajnával a tranzitdíj módosításáról. "A januárban megkötött megállapodással összhangban kell cselekedni" - mondta az elnök. A Dow Jones hírügynökség jelentése szerint hétfőn egy megbeszélésen Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója arról tájékoztatta az orosz elnököt, hogy Ukrajna módosítani tervezi a gáz tranzitdíját olyan módon, amely a januárban megkötött szerződésben nem szerepel. Múlt héten a Gazprom azt közölte, hogy várakozása szerint jövőre több mint 50 százalékkal nő az a tranzitdíj, amit a gázipari cég fizet Ukrajnának a területén Európába irányuló gázexport után. A Gazprom szerint a tranzitdíj 2,56-2,7 dollárra, a jelenlegihez képest 50,6-58,8 százalékkal nőhet ezer köbméter/száz kilométerenként. A Gazprom most 1,7 dollárt fizet. Szerdán közel azonos nagyságú emelési várakozást fogalmazott meg a Naftogaz ukrán állami energiaipari cég is. A Naftogaz becslése szerint jövőre a tranzitdíj 57-60 százalékkal 2,67-2,72 dollárra emelkedik. A tranzitdíjat a fűtőolaj, a benzin és a földgáz árának az alakulása alapján számítják a két ország közötti megállapodás értelmében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25