Több mint száz panasz érkezett a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ) a SkyEurope járatainak törlése miatt néhány nap alatt - közölte a FEOSZ hétfőn. A FEOSZ szeptember 3-án közölte, hogy várja azoknak a fogyasztóknak a mielőbbi jelentkezését, akik nem kaptak kártalanítást a SkyEurope diszkont légitársaság csődjét követően. A civil fogyasztóvédelmi egyesület közölte, hogy hétfőn levélben fordult a SkyEurope légitársasághoz, amelyben felhívta a szlovák székhelyű vállalkozás figyelmét a hatályos jogszabályok betartására, köztük a tájékoztatási, a jegyár-visszafizetési, és a kártalanítási kötelezettségre. Ha a SkyEurope továbbra sem tartja be a jogszabályi rendelkezéseket, úgy a FEOSZ minden lehetséges jogi lépést megtesz a fogyasztók érdekében - közölte a civil szervezet. A szövetség álláspontja szerint az Európai Unió rendelete nem szabályozza megfelelően és teljes körűen az utasok tájékoztatási kötelezettségét csődhelyzet esetén. Ezért fordulhatott elő, hogy még a légitársaság 2009. szeptember 1-je előtti napon is értékesített jegyeket, annak ellenére, hogy tudta, másnaptól beszünteti az utasok szállítását.
Több mint száz magyar panasz a Skyeurope miatt
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58