A korábban becsültnél kevésbé esik vissza a világ olajkereslete az idén, jövőre pedig a világgazdasági stabilizálódással párhuzamosan megindul a felhasználás növekedése - írja az International Energy Agency (IEA) jelentése. Az IEA számításai szerint a világ olajfelhasználása napi 84,4 millió hordó lesz az idén, 2,2 százalékkal kevesebb mint 2008-ban, vagyis a visszaesés mérsékeltebb lesz a korábban jelzett 2,7 százaléknál. Jövőre napi 85,7 millió hordós felhasználással számol az IEA, félmillió hordóval többel a korábbi előrejelzésénél, ez 1,5 százalékos növekedésnek felel meg az idei várt felhasználáshoz képest. "Egyre több jel mutat arra, hogy a globális gazdasági helyzet a stabilizáció felé halad" - írja az IEA havi olajpiaci elemzésében. A jelentés azonban hangsúlyozza, hogy az OECD országokban az év hátralévő részében még gyenge keresletre kell számítani. Az IEA felhívja egyben a figyelmet arra is, hogy nem zárható ki egy "kettős recesszió", azaz a "W"-t formáló recesszió bekövetkezésének veszélye sem, ami meghiúsíthatná az olajkereslet jövő évi növekedését. A nyersolaj ára két nap alatt 68 dollárról 72 dollárra emelkedett, a dollár idei árfolyam mélypontjának elérésével párhuzamosan.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Balatonfűzfő, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon