Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Nem akarnak többet vásárolni az amerikaiak

2009.09.18. 10:53

Az amerikaiak többsége nem akar többet költeni a következő hat hónapban, annak ellenére sem, hogy az elmúlt időszakban a nyolcvanas évek eleje óta a legnagyobb mértékben esett vissza a fogyasztás - derült ki a Bloomberg felméréséből. Szakértők szerint ez az óvatosság világosan előre jelzi a gazdaság lomha növekedését a közeljövőben. A megkérdezett háztartásoknak csak 8 százaléka tervezi, hogy növeli kiadásait, közel egyharmaduk kevesebbet akar költeni, 58 százalékuk pedig arra számít, hogy minden marad a jelenlegi szinten. Négy válaszadóból több mint három mondta, hogy az elmúlt évben visszafogta vásárlásait. A felmérés alapján úgy tűnik, hogy az amerikaiak gazdasági kilátásai széttartóak: miközben hatból csak egy ember gondolja úgy, hogy a következő fél évben romlani fog a gazdaság állapota, több mint 40 százalékuk úgy érzi, hogy anyagi helyzete kevésbé stabil, mint Barack Obama elnök januári beiktatásakor, és csak 35 százalékuk mondta ennek az ellenkezőjét. A megkérdezettek 40 százaléka szaladt bele valamilyen problémába a bankrendszer krízise miatt: legtöbbjük arra panaszkodott, hogy drámaian megugrott a hitelkártyán felvett kölcsön kamata. Emellett sokan szembesültek azzal is, hogy nem tudtak hitelt felvenni valamilyen háztartási gép, autó vagy más tartós fogyasztási cikk vásárlására. Obama elnök eddigi tevékenységével a válaszadók 45 százaléka elégedett, 44 százaléka viszont elégedetlen.