Egyetlen pályázó volt arra az eladósorba került cégcsoportra, amelynek része a Borsodi Sörgyár is. Nem csoda, hogy az ominózus befektető a várt alatti árért viheti az InBev leányokat. A belga De Standaard értesülései szerint a CVC Capital Parnters nevű kockázati és magántőke társaság veszi meg az Inbev Anheuser-Busch eladásra meghirdetett közép-kelet európai leánycégeit, köztük a magyar Borsodi Sörgyár Zrt-t. A Népszabadság felkereste a hazai társaságot, ahol az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták. A belga lap szerint a befektető 2 milliárd dollár körüli ajánlatot tett a cégcsoportra, amelyből mintegy 734 millió dollárnyi hitelre már van ígérete egy csaknem tucatnyi bankból álló konzorciumtól. A hitelezők között állítólag ott van az ING, a KBC a BNP Paribas, a Fortis, a Barclays, az Eerste, az HSBC, az Intesa, a JP Morgan, a KFW, a Mediobanca, a SG, a Unicredit és a West LB is. A Financial Times korábban azt írta, hogy az eladó az EBITDA 8-10-szeresén szeretné értékesíteni a cégcsoportot, ami 2.6 és 3.4 milliárd dollár (520 és 680 milliárd forint) közötti értéket jelentene. Ehhez képes a 2 milliárd dolláros állítólagos vételár igencsak alacsony, de nincs miért csodálkozni, hiszen a Reuters úgy tudja, hogy a CVC volt az egyetlen pályázó az eladásra kínált sörcégekre.
A CVC 2 milliárd dollárért vitte a Borsodit
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25