Még tíz évig beválthatjuk az adys és bartókos forintokat

A Magyar Nemzeti Bank meghosszabbítja a régi bankjegysor három, utoljára bevont címletének átváltási határidejét. A döntés értelmében a lila, Ady Endre portréjával nyomott ötszázas és a zöld, Bartók Béla arcképével készült ezres ez év vége helyett 2019. szeptember 1-jéig, míg a barna, Széchenyi István portréjával készített ötezres 2019. július 27-ig lesz átváltható, közölte az MNB csütörtökön.

A közlemény emlékeztet arra: a jegybank 1997-ben kezdte meg a jelenleg is használatos modern bankjegysorozat címleteinek kibocsátását, amely az 1947-től forgalomban volt régi bankjegysorozatot váltotta fel. E bankjegysorozat tagjaival 1999-ben fizethettünk utoljára, és a korábbi tervek alapján a régi 500, 1000 és 5000 forintost 2009. december 31-én lehetett volna utoljára átváltani törvényes fizetőeszközre.

A jegybank azonban azt tapasztalta, hogy még az utóbbi időszakban is jelentős mennyiségű bankjegy maradt a lakosságnál ebből a három címletből: a lila ötszázasból 3,1 millió darabot, a zöld ezresből 3,3 millió darabot, míg a barna ötezresből 0,6 millió darabot nem váltottak még át törvényes fizetőeszközre. Az MNB tapasztalata szerint havonta egy-két ezer darab régi bankjegy áramlik vissza címletenként.

A jegybank ezért úgy határozott, hogy meghosszabbítja a bankjegyek átváltási határidejét, amely valamennyi bankjegy esetében a bevonástól számított 20 év lesz. A bankjegyek átválthatók a Magyar Nemzeti Bank Budapest, V. ker. Hold utca 7. szám alatti pénztárában, munkanapokon reggel 8 és délután 2 óra között. A bankjegyeket értéklevélben is el lehet juttatni az MNB-hez, a postacím: 1850 Budapest. A jegybank a bankjegyeket névértéken, vagyis levonás nélkül váltja át törvényes fizetőeszközre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25