A kistérség helyi termelői által előállított termékeknek biztosít majd nagyobb teret a környezettudatos életmód közvetítését szolgáló, mórahalmi Fenntartható Fejlődés Háza; a 210 millió forintos beruházás 2011 márciusára készül el,hangzott el a projekt alapkőletételén. A beruházás 193 millió forint vissza nem térítendő támogatással és 17 millió forint önerővel valósul meg, mondta Balog László projektmenedzser. Az összeg jelentős részét egy háromszintes, korszerű épületre fordítják. A 800 négyzetméteres hasznos területtel rendelkező ház energiaellátását 80 százalékban megújuló és alternatív energiaforrások biztosítják majd, termál-, nap- és szélenergiát alkalmaznak a világításnál, a fűtésnél és a hűtésnél. Az épület földszintjén és első emeletén helyi termelők üzletei lesznek, a másodikon és a harmadikon olyan előadóhelyek, ahol a termelők bemutatókat, konferenciákat, megbeszéléseket tarthatnak, felül pedig zöldtető lesz. Az üzletek közt lesz pékáruk és tejtermékek boltja, hússzaküzlet - elsősorban mangalica termékekkel -, végül szárazáru és savanyúság árusítására lesz lehetőség. A helyi fogyasztók mellett a turistákra is számítanak az Erzsébet Gyógyfürdő szomszédságában.A házat az Ibl-díjas Palánkai Tibor- és Talmácsi István tervezte. Nógrádi Zoltán (Fidesz) polgármester az eseményen elmondta: a beruházás a Zöld város sorozat részeként valósul meg, és az elsődleges célja a vásárlási szokások hatékony átalakítása, a gondolkodás átalakítása. A Fenntartható Fejlődés Házában a térség őstermelői árulhatják termékeiket, amelyhez egy hatékony minőségbiztosítási rendszert alakítanak ki, saját védjeggyel rendelkeznek majd az ott árult termékek. A projekt hosszú távú céljai közé tartozik, hogy utat törjenek a minőségi háztáji termékek számára. A termelők már kezdetben jelezték részvételüket, ez a feltétele volt annak, hogy a pályázat támogatást nyerhessen.
Épül a Fenntartható Fejlődés Háza Mórahalmon
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58