Pályázati lehetőség a foglalkoztatás növelésére a Svájci Alapból

A foglalkoztatás növelését, munkahelyteremtést célzó komplex programok támogatására pályázatot írtak ki a Svájci Hozzájárulás Alap (Svájci Alap) keretében az Észak-magyarországi és az Észak-alföldi régióban – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A célkitűzés egészére összesen 15 millió svájci frank (mintegy 2,7 milliárd forint) támogatás áll rendelkezésre.

A "Regionális fejlesztési kezdeményezések periférikus és hátrányos helyzetű régiókban" című kétfordulós pályázat első körére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség négy hónapon keresztül várja a programjavaslatokat.

Minden program egy főprojektből és legfeljebb tíz támogató projektből állhat, a támogatott programok mérete legalább 4 millió (mintegy 720 millió forint), és legfeljebb 5 millió svájci frank (mintegy 900 millió forint) lehet. Az NFÜ közlése szerint a keretből várhatóan négy vagy öt program kaphat támogatást.

Svájc 1 milliárd svájci frank értékben fejlesztési hozzájárulást ad a 2004-ben csatlakozott EU-tagországok számára, amelyből Magyarország részesedése, mintegy 21 milliárd forint.

Ez az együttműködési program csökkenteni kívánja egyrészt az Európai Unió tagállamai közötti, másrészt az országok belső viszonyaiban tapasztalható egyenlőtlenségeket.

A munkahelyteremtést célzó pályázatról az NFÜ és a Svájci Hozzájárulás Program Hivatala 2009. szeptember 30-án információs napot tart Nyíregyházán.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25