Az autóalkatrészeket gyártó székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft.-nél október elsején visszatérnek az ötnapos munkahétre, miután szeptember végéig - második ütemként - további csaknem 300 fővel csökkentik a létszámot. Ezt megelőzően a japán érdekeltségű cég augusztusban már több mint 500 dolgozótól megvált, miután a várt háromszáz helyett félezren fogadták el a társaság azon ajánlatát, amely szerint az önkéntesen távozóknak a végkielégítés mellett plusz kéthavi bért is kifizet. Csütörtöktől így mintegy 3400 dolgozóval folyik tovább a termelés, és ismét teljes bérezésben részesülnek a munkavállalók, akik eddig 20 százalékkal csökkentett fizetést kaptak. Az anyavállalat legnagyobb külföldi érdekeltségének számító székesfehérvári gyárban a múlt év végén fejeződött be az a 10 milliárd forintot meghaladó kapacitásbővítés, amely 1100 új munkahelyet teremtett. A világgazdasági válság következtében azonban 30 százalékkal esett a gyár termékei iránti kereslet, ezért decembertől csökkentett műszakokkal dolgoztak, januárban pedig - más költséglefaragó intézkedések mellett - áttértek a négynapos munkahétre.
Újra ötnapos a hét a Densónál
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.
szeptember 12., 17:25