A Denso 730 dolgozótól vált meg

2009.10.01. 13:40

Csoportos létszámleépítéssel, a tervezettnél kevesebb, 730 dolgozójától vált meg, és csütörtöktől ismét ötnapos munkahétben dolgozik a székesfehérvári Denso Gyártó Magyarország Kft., közölte a cég humánerőforrás igazgatója. Az elbocsátásokra "az üzleti környezetben bekövetkezett rendkívüli nehézségek" miatt kényszerült az autóipar számára különböző alkatrészeket gyártó, Székesfehérváron 1997-től, a japán Denso leányvállalataként, júliusban még 4 100 dolgozót foglalkoztató cég, mondta el Látos István. Tájékoztatása szerint a létszámleépítést a szakszervezet és a munkavállalók képviselőivel egyeztetve, a törvényes előírások alapján hajtották végre. Nyolcszáz ember elküldését tervezték, de végül 730-tól váltak meg. Közülük ötszázan önként távoztak, ők a törvényes járandóságukon kívül két havi plusz juttatásban részesültek. A cég 230 foglalkoztatottat küldött el szeptember végéig. Kiválasztásuknál az esetleges fegyelmi vétséget, a teljesítményük értékelésének eredményét, valamint munkaviszonyuk időtartamát vették figyelembe, mondta a hr-igazgató. A piaci kilátások nem javultak számottevően: a cég a válság előttinél mintegy 30 százalékkal kevesebb megrendelésre számít az idén, mondta Látos István.