Meghaladta az 5 milliárd eurót a dm forgalma

2009.10.22. 14:07

A Magyarországon is jelen lévő német drogerie markt (dm) üzletlánc forgalma a szeptemberrel véget ért 2008/2009-es üzleti évében 11,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest és a társaság történetében először meghaladta az 5 milliárd eurót. A dm csütörtöki közleménye szerint az éves forgalom 5,22 milliárd euró volt. Nyereségadatokat hagyományosan nem közöl az 1973-ban indított vállalkozás. A cég a válság ellenére bővítette létszámát, a tavalyi 30 719 után jelenleg 33 584 embert foglalkoztat, és 2009 végéig további 65 üzlettel kívánja bővíteni a németországival együtt több mint 2 ezer boltból álló európai hálózatát. A drogérialánc 1993-ban lépett a magyar piacra, hálózata 240 egységből áll, idén eddig 17 új üzletet nyitott.