Szerdán újból egyeztet az MSZP és a kormány a MÁV átalakításáról

2009.11.09. 16:45

Szerdán tematikus frakcióülésen egyeztet az MSZP és a kormány a MÁV hároméves átalakítási tervéről - tudta meg az MTI szocialista forrásból. Érdekesség, hogy az MSZP-frakció ma leszavazta Hónig Péter közlekedési miniszter egy belső interpellációra adott válaszát, amelyet egy, a tárca kezelésében lévő egészségügyi intézmény vezetői kinevezése kapcsán adott.

A kormány múlt szerdán meghozta az első, a MÁV átalakítását érintő döntését, amelyben véglegesen kimondta: a tervezett 32 helyett "29 és fél szakaszon" szünetel majd a vonatközlekedés, az érintett vonalakon buszok járnak majd. A döntés értelmében három vonalon - Karád-Siófok, Nyíregyháza-Nyírbátor és Nyíregyháza-Vásárosnamény - megmarad a vasúti közlekedés, a Zirc és Veszprém közötti pályaszakaszon pedig - a turisztikai szempontokat is figyelembe véve - a hétvégén járnak majd a vonatok.

Az MTI úgy tudja, hogy a szaktárca és a kormánybiztos egyenként egyeztetett a szocialista politikusokkal az érintett vonalak megszüntetéséről, arról testületi állásfoglalás nem született.